Február 06.-án indult a rögtönzött edzői stáb; Sensei Csaba, Jónás Alexa és Nagy Miklós Gyönkre, hogy a csoport edzéseiben segédkezzen. Felmérje az utóbbi találkozás óta történt előrelépéseket, s újabb impulzusokkal, tudásanyaggal tuningolják fel az elkövetkező időre a Tolna megyei csapatot.A szerda esti edzésen is már három csoportban folyt a munka. A kicsik Mikivel gyakorolták az alapokat, s játszottak. A kezdők és narancs övesek Alexával gyakoroltak kihon alapokat s katakat. Míg a kék sárga övesek senseiel gyakoroltak állásokat, renrakut, s katat.
Az este folyamán a Simigh vendégházban foglalták el szállásukat, mely rendkívül igényes kis panzió, főleg a hangulatos kandallóinak köszönhetően. Itt a gyönki csoport nagyobb tagjai is csatlakoztak egy kis beszélgetéshez, csapatépítéshez
Másnap 10.00-kor a helyi óvodába voltak hivatalosak a karatésok, ahol Bakonyi Ferenc közbenjárására egy kisebb csoportnak vezetett karate foglalkozást Csaba sensei 45 percben.
Délután ismét folytatták 3 csoportban a gyakorlást a karatékák, de itt már a következő övvizsga anyaga is nagyobb hangsúlyt kapott, s a Diákolimpia indulóival külön foglalkozott a sensei és Miki is.
Edzéseinket követően indult vissza Debrecenbe a kis Hajdú Bihari team
Újabb lökést kaphatott a gyönki csoport a következő találkozásig. Megvannak azok a feladatok melyeket addig el kell végezniük, s remélhetőleg így folyamatosan építhetjük az ő karatéjukat is.
Utazásunkat, munkánkat támogatta a Simigh panzió; melyet Tisztelettel köszönünk!