Múlt héten, október 25-én szervezték meg az őszi időszak fő versenyét, az Utánpótlás Magyar Bajnokságot. Közel 400 nevezés érkezett az országból, ezért már péntek délután/este lezajlottak az orvosi vizsgálatok. Csapatunk aznap is, és szombaton is egy 50 fős busszal érkezett Nyíradonyba, ezzel is sugallva az összetartás erejét. A verseny napján nagyon sok szülő és szurkoló is érkezett, Nekik külön köszönjük a támogatást! (tovább…)
A nemzetközi edzőtábor sikeres vizsgái után sem teltek tételenül a shogunos karatésok napjai. A edzések mellett megkezdődött a IV. Shogun Harcművészeti Tábor szervezése. A 2014-es nyár utolsó Shogun Teames edzőtábora július 30. és augusztus 3. között került megrendezésre. (tovább…)
2014. szeptember 06-án Veszprémben jártunk Mas Oyama emlékére megrendezett emlékversenyen. A csapat egyik fele már pénteken foglalta el szállását,míg néhányan aznap érkeztünk meg a Veszprém Aréna impozáns rendezvénycsarnokába.
10 órakor indították a selejtezők,melyeken már mind technikailag,mind erőnlétileg minőségi küzdelmeket láthattunk a versenyzőktől. (tovább…)
Július 1. és 6. között szervezték meg idén a III. SHSZ Shinkyokushin karate edzőtábort a Balaton déli partján. Egyesületünk idén 16 fővel képviselte magát a táborban. A Bakonyi család Gyönkről érkezett. A debreceni csapatból Nagy Miklós, Szűcs Péter, Dávid Csaba és Jónás Alexa vonattal, míg Sensei Rácz Csaba, Sempai Szabó György, Sári Enikő, Tóth Zoltán, Ludasi Krisztián, Szabó Eszter, Balázs Panni és Szilágyi áron autóval indultak el. (tovább…)
II. Herendi Gréta Teodóra BHMSE
III. Kis Alexa Viktória Shogun
III. Fehér Eszter POWER SE.
Április 11-12-13-án vendégünk volt shihan Karmazin György 5 danos mester, Branch Chief, az SHSZ elnöke. A shihan a program szerint vizsgafelkészítő edzést tartott a megjelenteknek.
Pénteken este a Shogun SE. karatékái gyakorolhattak a shihan irányításával. A melegítést és nyújtást követően az ido-geiko-t gyakoroltuk 10-es szériákban. Ezután -immár mozgásban- szintén az alapok gyakorlásával folytattuk. A tréning végén a shihan gratulált az új dojonkhoz, elismerően szólt az elért eredményeinkről, méltatta az egyesületben folyó magasszintű munkát, a csapatépítést. (tovább…)
Március 28.-án Veszprémbe utazott csapatunk, hogy másnap a DIOL döntőn mérettessünk meg! Remek csapathangulat volt jelen végig az utazás során, mely másnap csak fokozódott. Megérkeztek a gyönki csoport tagjai és a szombat hajnalban indultak is. 76 klub több mint 600 versenyzője jutott tovább ezen a napon a döntőbe, tehát nem volt egyszerű egy-egy bajnoki címet megszerezni. Sajnos a mi továbbjutóink közül sem tudott mindenki jelen lenni. 9 fő nem indult, de így is 29 versenyzők állt tatamira aznap. (tovább…)

I. Csaplovics Enikő Shogun
Gyerek I. női 35kg:
I. Mester Orsolya SBKSE
II. Kis Alexa Viktória Shogun (tovább…)
A Shogun Sportegyesület gyönki csoportja március 2-án ünnepelte megalakulásának 5. évfordulóját. A születésnap remek alkalmat teremtett egy nagyszabású közös ünneplés megszervezésére. Vasárnap délutáni rendezvényre nem csak csoportunk tagjai, hanem a családtagok, hozzátartozók, támogatók, meghívott vendégek és érdeklődők is meghívást kaptak. (tovább…)
Cikk archívum