Szombat reggel 6-kor indultunk ködös időben Debrecenből, 4-en autóval, a többiek busszal. Mátrafüreden az iskolában volt a rajt, itt találkoztunk a csapat többi tagjával. Innen már mindenki ment a maga választotta útvonalon. Miki az unokatesójával és mi ketten (Zolcsi és én) a 25,4 km-es távot választottuk. Induláskor még nem tudtuk,hogy mi vár ránk.
Az első ell. ponton (6,4km) még találkoztunk Mikiékkel, de aztán már csak a célban. Itt már sejtettük, hogy nem könnyű erdei séta vár ránk, de még felvértezve indultunk tovább. A 2. ell. pontig egész jól haladtunk, kicsit fáradtan, de ezt is elértük, 14,1km-nél jártunk. Itt már hallottuk, hogy a neheze még most jön, de mi edzettek vagyunk IRÁNY KÉKESTETŐ! Csúszós, jeges keskeny úton egymást biztatva, hogy már nem lehet olyan messze haladtunk fel a csúcs felé. Amikor már láttuk a napfényt, azt hittük,hogy ott már Kékestető van, de persze még nem az volt, valahogy mégis sikerült elérni. MEGCSINÁLTUK!
Persze, de még innen le is kell jutni vissza Mátrafüredre. Az már könnyű lesz-gondoltuk. Nem volt könnyebb…még sokkal rossszabb volt, mint felfelé. Szakadék szélén, jeges úton, kötélbe kapaszkodva haladni nem kívánom senkinek.
Itt már Zolcsi volt a húzóerő, folyamatosan biztatott, hogy nemsoká elérjük az utolsó ellenörző pontot, onnan már könnyebb lesz. Elértük(21km), de még mindig volt 4,4 km. Itt már előkerült a “Soha ne add fel!”is. Nem adtuk fel!
Célba értünk. Sikerült!
Köszönöm Zolcsi!
Osu! Körtvélyesi Erika 8. kyu (Anya!)