2015. január 31-én Mátrafüred már kora reggel megtelt túrázni vágyó emberekkel. A Téli Mátra XL nevezetű teljesítménytúra rajtja és célja volt ez, a Mátra lábánál fekvő település.
A korábbi évekhez hasonlóan a Shogun Team debreceni csapata is képviselte magát 7 fővel. Sempai Szabó György a 18.7 km-es S távot tűzte ki célul. Szabó Eszter, Sólyom Kata és Szabó Dorina 25.2 km-t tett meg az erdőben. Ők együtt érkeztek Debrecenből, és mindannyian sikerrel teljesítették a távot.

Nagy Miklós és Szűcs Péter velem együtt érkezett meg Mátrafüredre fél 7 környékén. A regisztráció után izgatottan vártuk, hogy nekivághassunk a 40.5 km-es túrának. 7 óra 11 perckor elrajtoltunk,és innentől számítva 10 és fél óránk volt, hogy teljesítjük a távot. Az út elején minden tiszta sár és latyak volt, de ahogy egyre magasabban voltunk, ezt váltotta a több, mint 20cm-es hó. 8 ellenőrző állomáson kellett lepecsételtenünk a rajtnál kapott lapot. Minden állomásra meghatározott idő alatt kellett odaerni. Mindig figyeltünk rá, hogy ebből az időből ne csússzunk ki. Ennek eredményeként a 3. állomásnál már 50 perc előnyre tettünk szert,amit végig tartani is tudtunk, így 9 óra 43 perc alatt, 5 óra előtt egy kicsivel célba is értünk.

Több holtponton estünk át,de az, hogy hárman végig együtt mentünk nagyon sokat segített. Biztattuk egymást, és célunk volt, hogy szintidőn belül teljesítsünk. Több olyan rész is volt a 40km alatt,amit futva tettünk meg, mint például a Kékestetőről lefelé jövő 7km-es szakasz. A rossz talaj miatt, ezen a részen kb 4-5km-t tudtunk futni, de ez nagyban hozzájárult a jó időeredményünkhöz.

A 40.5 km túra egy kihívás volt számunkra, amit sikeresen teljesítettünk. Remélem jövőre több vállalkozó szellemű Shogunos fog Velünk tartani!

Osu!
Jónás Alexa 1.kyu