Shihan Orehovszki Zoltán és csapata 2013. február 16-án immár nyolcadik alkalommal rendezte meg az Oyama Karate Kyokushin Hungary (IKO3 Matsushima Csoport) országos versenyét, a Zemplén Kupát. A versenyen több mint 240 karatéka mérte össze tudását és felkészültségét. Még Szerbiából és Horvátországból is érkeztek versenyzők. A rendezvény gördülékeny volt, látszott, hogy a szervező teamnek nem ez volt az első ilyen munkálkodása. Kellemes meglepetés volt a bíráskodás is; kevés pontatlan ítéletet láttam, korrekt döntések születtek.

Ami viszont számomra negatív tapasztalat volt az a következő: rendkívül sok sérülés történt a versenyen, szinte mindegyik küzdelemben be kellett hívni az orvost! Különösen aggályos ez a gyerekek, fiatalok esetében! Véleményem szerint mindez a szabályrendszerre vezethető vissza: a gyerekek protektor nélkül küzdenek, a szabályrendszer megengedi a combrúgást is. Ennek következménye, hogy a gyerek a küzdelem előtt stresszel, idegeskedik, emiatt kapkod, könnyebben vét szabálytalanságot. Ha a küzdelemben veszít, akkor egy fájdalomélmény mellett még egy kudarcélményt is magáénak tudhat. Ha nyer, akkor kudarc ugyan nincs, de a fájdalomélmény így is megvan… Sajnos több síró pityergő kisgyermeket volt szerencsém látni. Sok kérdés következik ebből: Negatív élmények után fog-e versenyezni, vagy egyáltalán karatézni az ilyen feltételek közt felnövekvő és junior, vagy felnőtt korba lépő fiatal? Mitöbb egészséges marad-e? Nem az én tisztem megválaszolni ezeket a kérdéseket. És megbántani sem szeretnék senkit, főleg nem kedves vendéglátóinkat! Nem a mi Szervezetünk, szívük joga versenyszabályaikat saját ízlésüknek megfelelően megalkotni! Én ezt tiszteletben tartom. Részünkről pedig szülő, felelős edző eldönti, hogy alkalmas-e a tanítványa ilyen jellegű megmérettetésre. Természetesen Ores shihannak köszönjük a meghívást, éltünk, és a jövőben is élni fogunk vele! Az ok, amiért a fentieket leírtam a következő: az MKKSZ januári közgyűlésén felvetődött, hogy a versenyszabályainkat meg kellene változtatni, közelíteni kellene a Japán normák felé: kerüljenek le a protektorok a gyerekekről, lehessen combra is dolgozni, stb. A látottak alapján én mindenképpen a védőfelszerelések használata mellett foglalok állást. A gyerek nem ”mini felnőtt”, más élettani működések jellemzik, mint a felnőttet. Véleményem szerint a karate van az életünkért, és nem fordítva. A legelső szempont a karatéka testi- lelki egészségének védelme kell hogy legyen…

A pozitív tapasztalataim az zömmel az SHSZ és egyesületünk karatékáihoz köthető. Egyesületünkben shihan Bencze Antal munkásságának szellemében oktatunk. Ezen elveket a Zemplén kupán Rózsa Gábor vs. Gál Csaba küzdelmében láthattuk kiteljesedni. Oktató- oktatandó, és minden tekintetben példaértékű küzdelmet láthattunk. Efelé törekszünk mi is. Nagy öröm, hogy  –akár már C kategóriában is–  karatékáink kamatoztatják a tanultakat, és éles, versenyhelyzetben is ennek szellemében tudnak helytállni. Versenyről versenyre előrelépés tapasztalható. Számomra ez a lényeg: mindíg lépjünk előre egy kicsit! Egyesületünkből a versenyen 12 fő indult, és 9 dobogós helyezés született! Az egyik legszívmelengetőbb pillanat az estén számomra az volt, mikor a felnőtt C kategóriában I., II., és III. helyen is Shogunos tanítvány végzett! Tele volt velük a dobogó…

Ores shihan! Köszönjük a meghívást, a színvonalas rendezést!

OSU!

Szabó Gy.