Az elmúlt hét évben hagyománnyá vált, hogy a júniusi Vekeri-tavi táborozásunk mellett júliusban pedig az öt- és tízéves kor közötti ifjú padavanoknak szervezünk napközis tábort. Ez az esemény 5 napig tartott, a hónap 7. és 12. napja között.
Minden nap 8:00-kor kezdődött egy közös reggelivel, utána a délelőtti edzésig a gyerekek szabadon szórakozhattak a tó melletti játszótéren. Délután fél egytől volt ebéd, utána ismét szabad foglalkozás következett. A napot egy második edzéssel zártuk. A önfeledt játékból álló rekreációs időt még medencézések és egy rajzverseny színesítette.
Edzéseken a kicsiket a tábor utolsó napján megtartott vizsgára készítették fel: az ifjak minden délelőtt és délután 1-1 órás edzések alatt sajátíthattak el különféle küzdő- kihon- és kata technikákat.
“A gyerekek sokat tanultak a tábor alatt, de a legfontosabb az, hogy egy igazi közösséggé kovácsolódtak” – Sensei Rácz Csaba