Téli Mátra XL

2013. 01. 26. Téli Mátra XL – 40,5 km-es teljesítmény túra a Mátrában. Kostyál Viktor, Szentpéteri Dia és Szűcs Peti 7 óra alatt teljesítette a legnagyobb távot!! Jó pár holtponton estek túl, de sikerrel teljesítették mindannyian! Kostyál Viktor 1 órát javított előző évi teljesítményéhez képest!

Gratulálunk nektek!!!
A kép a Kékestető csúcsán készült

MEGTEKINTÉS

Ma is edzettünk!

Az új év 2. hetének végén is folytattuk az alapozó jellegű edzéseket. Akik akartak és tudtak jönni, a mai futóedzésen most is jelen voltak az Oláh Gábor utcai sportpályán. Kicsit mostoha körülmények között ugyan, -hóban, jégen- futottunk, de becsülettel végeztük el a mai edzésmunkát is. Minden hétvégén kiegészítjük a hétköznapi edzéseket állóképességi és technikai jelegű tréningekkel. Jó hangulat és jó társaság az alapja a hétvégi plusz edzéseknek is, mely itt mindig adott!

MEGTEKINTÉS

Megyei elismerésben részesültünk

A mai napon a Hajdú Bihar Megyei Diáksport Szövetség díjátadó gálájára voltunk hivatalosak, ahol a megye Jó tanuló Jó sportoló díját, a Diákolimpiai bajnokoknak járó elismerést és a Hajdú Bihar megyei diáksportban végzett munkáért az edzők, sportvezetők kaptak plaketteket, kitüntetéseket. A SHOGUN team megyei diákolimpia bajnoka Szilágyi Áron kupát és különdíjat vehetett át a megyei közgyűlés elnökétől, míg Sensei Csaba a megyei diáksportban végzett munkájáért vehetett át plakettet és oklevelet a megyei diáksport szövetség elnökétől és a megyei közgyűlés vezetőjétől.

MEGTEKINTÉS

A Shogun Team a Jégcsarnokban!

Az újév utáni első szombaton az Oxigén kupa erdei futóversenyen való részvételt követően a szülőkkel megerősítve átvonultunk a debreceni Jégcsarnokba, hogy korcsolyázási tudásunkat kissé felelevenítsük.
Rengetegen voltak a csarnokban, így az egyéni virtuozitások nem nagyon kaptak teret. Ettől függetlenül némi játékot, fogócskázást sikerült megejtenünk és teaszünetet is tartottunk.
A csapaterősítő programként sem utolsó esemény remekül sikerült, kellemesen elfáradt mindenki!
Ismétlés rövidesen!

MEGTEKINTÉS

Oxigén Kupa – 2013, ismét ott voltunk

Az Oxigén Kupa – erdei futóverseny sorozat 4. fordulóján jártunk a mai napon, ahol ismét szép számmal futottak a shogunos karatékák. 2.5, 5 és 10 km-en is képviseltük a csapatot. Szép napsütéses időben teljesítette mindenki a saját távját. Szentpéteri Dia ismételten a legjobbnak bizonyult a nők 10 km-es távján! Egyre eredményesebb a futóversenyeken ez a kislány!!! Gratulálunk!!!

Hajrá SHOGUN! Hajrá Futás!!

MEGTEKINTÉS

2013 év első Shogunos sikere

Dia ismét a dobogón!
Január első napján a  Debreceni Kilométerek SE. rendezésében zajlott a “II. Újévi futás”. A 6 km-es táv teljesítése után Szentpéteri Diána a dobogó második fokára állhatott fel!

Gratulálunk Dia!

MEGTEKINTÉS

Az év utolsó kettlebell edzése Shogunosokkal

December 27.-én, 10.00-kor vette kezdetét az év utolsó kettlebell edzése, melyen a Szűcs család, Szentpéteri Dia és Incze Laci is részt vett. Az edzést Dr Zolnai Vilmos és Udvarhelyi Judit vezette!

Gratulálunk a lelkes csapatnak és BUÉK! Mindenkinek!

MEGTEKINTÉS

VI. SHOGUN évzáró bankett 2012

Hagyományainkhoz híven, a 2012-es évet is egy évzáró bankettel búcsúztattuk, mely most is Debrecen egyik ismert éttermében lett lebonyolítva. A megjelent 150 fő az előző napok vizsgái után, felszabadultan várta az év értékelését és az ezt követő vacsorát és bulit! Az idei évben már különböző programok is színesítették a rendezvényt! (tovább…)

MEGTEKINTÉS

Cikk archívum