10. Shinkyokushin Világbajnokság – 2011

A Victory 2. danos mesterének, Szabó Anikónak a tollából származik a következő beszámoló, mely alaposan szemlélteti az idei Vb. küzdelmeit. A Vb.-t Anikóék élőben nézték végig a neten keresztül, s így szurkoltak a Magyaroknak, s azon belül a Victory versenyzőinek. Azt tudni kell, hogy valamennyi férfi versenyző a Victoryból került ki, mely rendkívül komoly szakmai munkát jellemez! A Vb. csapat tagjai, akik minden tanítványnak a példaképeik lehetnek: Körmöndi Lídia, Ábrahám Edit, Szepesi Csenge, Balogh Zsolt, Pethő Krisztián, Szűcs Zsolt, Kovács Sándor és Búzás Gábor; tartalék versenyző.

MEGTEKINTÉS

Gyerekek – szülők együtt

Múlt hét vége előtt páran jelezték, hogy a hétvégén is szívesen mozognának velünk. Így hát szombat reggelre beszéltünk meg egy közös gyakorlást a legkisebb tanítványokkal, s szüleikkel. A közös bemelegítést követően a szülőkkel Gyuri sempai végzett gimnasztikai gyakorlatokat, s nyújtást, eközben a kisebbek Csaba senseiel végeztek futóiskolát, sprinteket, és karate gyakorlatokat. A megjelent versenyzők állóképesség fejlesztést végeztek.

Remek hangulatban telt a délelőtti mozgásunk ezen az enyhe, őszi napon. Örülünk, hogy újabb szülők kapcsolódnak be a klub vérkeringésébe.

MEGTEKINTÉS

Bemutató karate óra a Szoboszlói úti suliban

21.-én csoportunk a központi dojónk iskolájában tartott bemutató edzést. Az iskola 4. évfolyamának osztályai és egy felsős osztály volt jelen a módszertani bemutatón. Nem “csak” egy demonstrációt tartottunk, hanem az edzéseink felépítését, az edzéseken használt eszközöket mutattuk be az érdeklődő diákoknak.

(tovább…)

MEGTEKINTÉS

Shogun sikerek a X. J&S Speed Kupáról

Október 08.-án immár a hagyományosnak mondható őszi versenyünkre, a X. J&S Speed Kupára utaztunk Tarjánba. A lelkes és remek versenyrendező Szabó Kornél és csapata várt minket a nem éppen közeli városban. Ezen a napon 6 versenyzőnk lépett tatamira kumite és kata versenyszámokban.

(tovább…)

MEGTEKINTÉS

4 érem Kiskunmajsáról

Október 01.-én a Magyarországi IKO Szövetség versenyén jártunk. A szegedi Tadashii dojó, vezetőjének; Sensei Kószó Ildikó meghívására érkeztünk Kiskunmajsára, a II. Tadashii Kupára. Szimpatikus szervezés, kellemes környezet és jó hangulat jellemezte a versenyt.

(tovább…)

MEGTEKINTÉS

Cikk archívum