shogunSe önvédelem

Súlycsoport nélküli Európa Bajnokságon jártak a debreceni karatékák


Karate-kyokushinkai-Shogun Se- Ifi valamint U22, és Súlycsoport nélküli Európa Bajnokságot rendeztek közelmúltban, a romániai Nagyváradon.

Tudtad-e?
Tudtad-e… hogy 1956 telén, november 22. és december 8. között tartották a nyári olimpiai játékokat. Mivel a melbourni olimpai idején Ausztráliában nyár volt.”

A debreceni Shogun Se-t az elmúlt versenyek eredményei, s az edzésen tanúsított hozzáállás alapján Szűcs Péter és Tóth Zoltán képviselte, hogy kipróbálják magukat európai szintű mezőnyben is.

Balról jobbra: Rácz Csaba (edző) 3.dan, Szűcs Péter, Tóth Zoltán

Tóth Zoli az elsők között mutatta be a kötelező katát, mely a legkevésbé várt formagyakorlat lett. A stressz és a körülmények hatására gyenge produktumot láthattunk önmagához képest. Sajnos nem jutott a 2. körbe.

Szűcs Peti határozottan kezdett, s a 2. körben már a szabadon választott katat mutatta be. A 3. körben újabb szabadon választott kata következett, melyet még versenyen nem láthattunk Tőle. Tisztességgel helyt állt. Jól kezelte a stresszt, az idegen versenykörülményeket. 18 versenyzőből az 5. helyen zárt úgy, hogy a 3. helyezettől 0.02 ponttal volt lemaradva holtversenyben a 4.-5. helyen. Itt az első körben szerzett pontok döntöttek, így Peti az 5. lett.

A küzdelemben is érintett volt Peti, aki 16-os tábláról kezdett, s az első körben egy Lengyel fiúval sorsolták össze. Határozottan kezdett, s a dominanciáját az egész menet alatt tartotta. Egyértelmű volt a bírói döntés. A második körben egy Ukrán srác várta. A súlykülönbség egyértelmű volt, s ez rányomta bélyegét a küzdelemre. A vehemens Ukrán erős fejrúgásokkal próbálkozott, melyek közül intettek is a bírók, de egyet megadtak. Ennek köszönhetően a nyolc között végzett Péter!

Összegzés

Remek lehetőség volt mindkét versenyző részére ez a nemzetközi torna. A tapasztalás nagyon fontos dolog a tanulási folyamatban, s ez az Eb sokat adott nekik! Igaz, hogy ezen ifi szabályrendszer élvezhetetlen és semmiképpen a knock down küzdelmet segíti elő. Mi sem feltétlenül a gyakorlásért érkeztünk a küzdelem esetében, hanem a nemzetközi légkör miatt. De! Ezen a napon is Magyarok küzdöttek a tatamikon, s a tőlük telhető módon helyt is álltak hazánk fiai és lányai!

Gratulálunk a versenyzőknek!

Kedvcsináló

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 0 (from 0 votes)

Nekünk minden vélemény számít:

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>