Publikálva: 2012.okt.6.Szo. du. 16 : 35 : 32

Shogunosok Shigeru Uemura Mester szemináriumán

Shigeru Uemura mester

Kyokushinkai-Shogun SE-A múlt hétvégén a Shinkyokushin Harcművész Szövetség és Shihan Bencze Antal meghívásának eleget téve,  ismét Shigeru Uemura Mester szemináriumán vettek részt Nyíregyházán,  a debreceni Shogun SE karatékái.

A gyakorláson volt a hangsúly

A délelőtti edzésen az alapok gyakorlásán volt a hangsúly. Addig nincs értelme továbblépni, míg a pozíció, a tengely nem korrekt. Délután párban gyakoroltunk. Este pedig Shihan Karmazin György vezetésével szervezet-fejlesztéssel zártuk a napot.

Az elmélet sem maradt ki

Másnap délelőtt az elméleté volt a főszerep. Szó esett ősi kultúrákról, hagyományról, látható és láthatatlan energiákról, virtuális térről, energiatestekről; beszélt a Mester a „Ki” természetéről, a „Hara” és a „Kiai” kapcsolatáról, és sok egyéb fontos dologról. Ebéd után a „Kiai” működését tanulmányoztuk. Majd igyekeztünk az „öt (hat) mozdulat/másodperc” elvét a gyakorlatba átültetni. A délután végére elfáradtunk (főleg szellemileg) ezért már nem sok kedve volt a társaságnak gyakorolni, így élvezettel hallgattuk a Mester életéből vett tanulságos, néhol nevettető történeteket.

A mester tanítás közben

A mester tanítás közben

Köszönjük az SHSZ-nek és a Shihanoknak a meghívást, Szilágyi István és Badar Ági Mestereknek azt, hogy „elhozták” nekünk Shigeru Mestert. Külön köszönjük a tolmácsok nagyszerű és fáradságos munkáját! Végül, de nem utolsó sorban köszönet Shihan Bencze Antalnak, hogy anyagilag támogatta a rendezvényt, biztosította a gyönyörű sportkomplexumot és az ebédet részünkre.

Szabó György-Shogun SE

VN:F [1.9.13_1145]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
VN:D [1.9.13_1145]
Rating: +1 (from 1 vote)

A szerző

-

Szólj hozzá

XHTML: You can use these html tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

*Kötelező
hirdetés médiapartnerünk
3D Sportegyesület 19. SAKURA Kupa 114. Országos Úszó Bajnokság 420 éve született Adorján Patrik Almási Dávid Antal Sándor Aquapark futóverseny Aradi János Aradi János emlékverseny Arkadas Baranta SE Atlétikai Eb. Bako team Bakó László Balczó András Balibán Márk Bambi tőrverseny bangkaw Berecki Dezső Berettyó-forrás Berettyóújfalu Berettyóújfalui Szirt SE Bernáth István beszámolók Bicske kupa Biczó Bence Bihari Sportegyesület Bocskai István Általános Iskola Bodó Béla Boros Norbert BoxingOne Boya Eagles Golf és Country Klub Bujikan Főnix Dojo Bushido Karate SE Bushido Kendo Klub Bushido Spartan Kempo Debrecen Bányai Júlia Általános Iskola Bányász József Báthory SE Béres Ernő Böszörményi Körútfutók SE Chrobák Gyula Comenius (Jan Amos Komenský) Cseh László Cseke István Csodaforrás CXIV. Úszó Országos Bajnokság Danilo Huertas mester Dankó Ferenc Debrecen Hornets Debreceni Búvárklub Debreceni Gladiátors Debreceni Golf Club Debreceni Kardvívó SE Debreceni Lovasakadémia Debreceni Nagyerdő Debreceni Oláh Gábor utcai stadion Debreceni Speedway SE Debreceni Sportcentrum Debreceni Sportuszoda Debreceni Tigers debreceni vívás Debrecen Panthers Derecske DH-Szerviz SE DHSE-PMD diákolimpia Dobogókő Dobos Dorottya Docepares eskrima Dr.Aradi jános Dr.Gila Pál Dr. Harnos Imre DSC-SI DSC_SI Dudás Attila DVMK DVSC Dávid László Dévay Márk díjugratás edzés edzések edzéstervek edzőtábor Egerszegi Krisztina egészség elismerés eredmények Európa Bajnokság Factum Sport Debrecen Fazekas Károly Fedettpályás verseny Fejes Tóth István Field Target Fighters Run Flex-HD SE Fontana Kick-Box SE Forrest futás Friss Oxigén Alapítvány Fuku-do SE félmaraton Fórum Debrecen Földes Fülöp-szigeteki világbajnokság Gajdán Tai Qi SE gerelyhajítás Giczei Csaba Gombfoci világbajnokság Gutema Emánuel gyakorlatok Gyurta Gergely Győri Gladiátor Győrösi Nikolett Hajdú-Bihar megyei mezei bajnokság Hajdú-Bihar Megyei Sporttörténész Egylet Hajdúszoboszló Hajdúszoboszlói Kyokushin Karate Hajdúszoboszlói Shotokan Karate Egyesület Hajdúszoboszlói Árpád SE Hajdúsági Vándorok Túraegyesület Hajdú Íjász Klub Harangi Imre Sportegyesület Harsányi Olivér Holoda Péter Hungarian Masters Open Hungarian PitBull Fihgters HVSE híerk hírek hírek.eredmények Hódos Imre Sportcsarnok Húsvét Húsvéti futás I. Fedett pályás nyílt Országos Bajnokságon I.Irinyi Kupa I.Kyo Kupa Ichiban-do SE Ifi-Junior Országos Bajnokság II. Aqua-Palace Kupa II.Fórum futás II.Nem oda Boda II.Rotary Maraton In Memoriam interjúk JKD Kali Debrecen Egyesület Jánoshalma Kalucza Norbert Karim Trabelsi Kazi Tamás Kerekes Gréta Kis Gergő Kiss László Kiyosumi Dojo Komádi Barnabás Koroknai Máté Koroknai Tibor Kozma Dominik Krasznai Róbert Kráter-tó kung-fu Kurunczi Zoltán Kvóta Kyo.Hungária SE Kyokushinkai Káldy Zoltán Kálucz Martin Kányási Roland Káptalantóti Leitner Dorka Letizia Sc. Lipták Tamás LITOGRÁFIA – KN FOTÓSTÚDIÓ Kupa Londoni olimpia Lovas Miklós Lázár Magdolna Madarász Tamás Magosi Norbert Magyar Hospice Alapítvány magyar junior válogatott Makói döntő maraton MEFOB meghívás Mikepércs Black Sox Mikula Norbert Mikula Richárd Milano Thunder MMA Mohácsi Péter Molnár Eszter Muhari Gábor Mátravölgyi Zsolt Máté Attila Nagy Xénia Nyírerdő futás Nárcisz Futófesztivál olimpia olimpikonok Orbán Szabolcs Országos Bajnokság Országos Fekvenyomó Diákolimpia OXIGÉN NAGYERDEI MARATON Oxigén Kupa Papp István Petőfi Kulturális Szabadidő és Sport Egyesület Pilisi erdő ping pong programok Pusztai Árpád Raus Tamás repülőmodell kupaverseny Risztov Éva Rotary maraton Rácz Roland Réz-hegység Salánki László SBKSE-KABA Shogun Se Simon Petronella Siteri Róbert Somi Miklós Speedway Se sportsérülések Sport XXI. Alap Program Stefán Milán Szabó Tamás Szarka István Szatmári László Szeghalmi diákolimpia szeminárium Szezon Szilágyi Áron Szilágynagyfalu Szladek Máté Szoboszlói Bike Klub Szoboszlói kung fu Szöllősi Patrik Sárosd Sárospatak Sárospataki utánpótlás olimpia Sátor Sólyomkő vára Súlyemelő diákolimpia Tabaka József tagfelvétel Tarányi József Taskó Rodrigó Tata Tatár Tenisz Center Tavaszváró Futás technika technikák Tehetséges Debreceni Fiatalokért Közalapítvány Ten-Shin terepfutás Tereprali OB Termál Kupa testnevelés Tihanyi Sándor Tollaslabda Utánpótlás Bajnokság tornaórák Trabzon Téglás Téglás Hajdú Ipari VSE Tóth László Tóth Szabolcs Ujvári Gergő Ungai János Ungvári István Unvári István Varga Gábor Varga Miklós Varga Tamá Varga Tamás verseny versenyek versenyeredmények versenyeremények világranglista XII.Országos Pedagógus úszóverseny XII. Árpád-kupa XIII. fekvenyomó diákolimpia XIII. Szársomlyó Kupa XVI. Rövidpályás Országos Vidékbajnokság Yours Truly Ziccer Tenisz és Szabadidő klub Ó Nagy Ferenc Úszó EB