gyermekvizsga önvédelem

Gyermek övvizsga Debrecenben


Karate-kyokushinkai- Shogun Se-November 04.-én a debreceni Shogun Se és mikepércsi tagozat utánpótlás tanulói közül, a pár hónapja kezdett tanítványok tettek kokyu vizsgát ezen a napon, valamint három fő kapott lehetőséget a kék öv megszerzésére.

Tudtad-e?
Tudtad-e… hogy a golf egyike volt azoknak a sportágaknak, amelyet szinte a kezdetektől fogva űzhettek a nők is

A szülők is ott voltak

A vizsga alkalmával a  szülők is betekintést nyerhettek a klub munkájába, hisz a vizsgázó gyermekek túlnyomó többsége még nem vizsgázott, s így a szülőknek is szólt a teszt. Minden rész, feladat részletesen lett elmagyarázva. Mit miért, milyen céllal gyakoroltatunk a gyerekekkel.

A vizsga során alap edzéselméleti feladatok, alap karate technikák, erősítő-, nyújtó-, ügyességi feladatokat kaptak a gyerekek. Ezek mellett elméleti kérdésekre is választ kellett adniuk a kis tanulóknak.

A megmérettetés során az életkori sajátosságokat figyelembe véve értékelték és javították Őket!

Dojo Pass

A kék övre vizsgázó tanulók az övfokozatnak megfelelő állásokat, technikákat, katákat is bemutatták, sőt küzdelmi feladatot is kaptak. Ennek köszönhetően a kezdő gyerekek szülei láthatták mi lehet a rövidtávú cél az új tanulók részére!

Maga a program két órásra sikeredett, melynek végén minden gyermek átvehette a Dojo Passát, a sikeres vizsgát igazoló oklevelét is.

 

1937. Július- Lovas mérkőzés Debrecenben

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 0 (from 0 votes)

Nekünk minden vélemény számít:

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>