vizsga önvédelem

Decemberi övvizsgák Debrecenben


Karate-kyokushinkai-Shogun Se- A már tradíciónak számító év végi vizsgán, idén is nagy létszámban vizsgáztak a tanulók a debreceni Shogun Se-nél. A legkisebbektől a legidősebbig lettek vizsgára jelölve a karatékák. Igen; jelölve, hisz a Shogun dojokban ez a megszokott dolog.  Három napon át minden este sorakozott egy-egy csoport, hogy bemutathassa felkészültségét!

Tudtad-e?
Tudtad-e… hogy a Magyar Olimpiai Bizottságot 1895-ben alapították, így a második legidősebb hazai társadalmi szervezet
Háromnapos vizsga

18.-án, szerdán a gyermekek tehettek vizsgát. Közülük is azok akik még a következő övfokozat 2.-3. szintjén tartanak. Meghatározó volt a fegyelem, s a vizsga fogalma itt is értelmet nyert! Kellenek ezek a megmérettetések, hogy felmérjék a gyerekek aktuális tudását, erőnléti szintjét, s lássák mentálisan is hogy alakulnak!

19.-én a következő övfokozati vizsgára jelölt gyerekek teljesíthették a tesztet. Itt már komolyabb erőnléti vizsgát kellett tenniük a nebulóknak, ill. a vizsga is intenzívebbre sikeredett.

Ez a csoport mutatta a legegységesebb képet, mely a jövőre nézve fontos visszaigazolás az edzőknek is. Itt több küzdelmi technikát és kombinációt is bemutattak a srácok, ill. a kata követelménye is magasabb volt!

20.-án a felnőtt csoport tagjainak érkezett el a vizsga napja. Most is több senior karatéka is vállalta a vizsgát, habár többen jelezték, hogy az ajánlás ellenére inkább még nyárig gyakorolnak a jobb teljesítmény érdekében! Önértékelésük és maximalizmusuk példamutató!

Vizsga a Shogun Se dojoban

Az erőnléti, technikai vizsga után kemény küzdelmet vívtak a vizsgázók. Számos segítő is jelen volt, hogy még többet kihozhassanak magukból a tesztet teljesítők. Parázs csatákat láthattak az érdeklődők.

Sokan örülhettek a sikeres vizsgájuknak, s sokaknak motivációt jelent az elkövetkező időszakra nézve a vizsgája. Az edzők számára is egy fontos alkalom, hogy összességében és egyénre mérten is láthassák a tanulók szintjét, az oktatás irányvonalát, az előnyöket, a hiányokat stb. Meghatározó élmény mindenki számára az övvizsga, fokozattól függetlenül!

Mindenkinek gratulálunk a teljesítményéhez!

 

Kedvcsináló

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
VN:D [1.9.22_1171]
Rating: +1 (from 1 vote)

Nekünk minden vélemény számít:

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>