Az előzetes egyeztetések alapján, és a rengeteg programhoz igazodva a tavaszi szünetre lett tervezve a küzdelmi alapok oktatása Gyönkön. A szünet okán többen elutaztak ill. készülődtek a húsvétra, ennek megfelelően a létszám is így alakult, de a lelkes 20 fő minden edzésen a legtöbbet akarta elsajátítani.

Már 21.-én két edzéssel kezdtünk. Délelőtt a harcművészetekről beszélgettünk, valamint a küzdelmet jelenítettük meg a kihonban, s ezzel a szándékkal gyakoroltuk a renrakut és az ippon kumitét is. Délután már a küzdőmozgást, a helyes tartást és a test mozgásának egységességét gyakoroltuk, ill. az alap küzdőtechnnikákat csiszoltuk.

Másnap 06-tól Gyönköt néztük meg felülről :) Azaz a kisváros mellett elhelyezkedő emelkedőkön edzettük állóképességünket. Délelőtt bekapcsolódott a munkánkba Sensei Krasznai Tomi is, s így kettéválasztva a csoportot, a felnőttek már a folyamatos küzdelemmel, míg a gyerekek a versenyeken alkalmazandó védőfelszerelésekkel, s azokban történő küzdelemmel foglalkoztak.

Ebéd után a helyi művelődési ház szervezésében egy kis túrán vettünk részt, melyen a gyerekek különböző húsvéti vetélkedőkön vettek részt, ami még a felnőttek számára is remek kikapcsolódást jelentett.

"A paksi Rambo" ..bocs Tomi ezt nem hagyhattam ki :)

Délután folytattuk a programot. A felnőttek a különböző képességeket fejlesztő eszközökkel ismerkedtek (pontkesztyű, szivarzsák, rúgópárna) addig a gyerekek már a folyamatos küzdelemben gyakorolva a gyerek-serdülő szabályrendszerrel, és a verseny etikettel ismerkedtek.

Péntek este még alkalmunk volt bepillantani egy Gyönk-Tengelic női kézilabda mérkőzésbe is, ezt követően pedig a Baksa Laci-Szverle Árpi duó által elkészített vacsorán pótoltuk az elveszett kalóriákat. Nagyon kitettek most is magukért a fiúk, köszönjük!

Szombaton ismét edzéssel nyitottuk a napot, mely a kevés alvás miatt kissé nehezebben ment, de a táj mindenért kárpótolt.  …megfelelő motiváció is volt :)

Délelőtt Szekszárdon tartózkodtunk, ismerkedve a várossal, melyet egy tartalmas ebéddel zártunk.

A délutáni edzésen a kedves szülők, hozzátartozók is részt vettek, hogy megnézzék, mit fejlődtek a csemeték. Ezen az edzésen összefoglaltuk a napokban átvett anyagot, gyakoroltunk, különös tekintettel a kéz láb szinkronra, majd küzdelmekkel folytattuk az edzésünk hátralévő részét.

Szombaton este még bepillantást nyerhettem a Gyönki borospincék világába is :) majd egy sayonara partival zártuk ezt a nagyon tartalmas pár napot.

Nagyon lelkes csapattal dolgozhattunk együtt, akik edzésről edzésre a pár nap alatt is fejlődést mutattak. Maga Gyönk is egy vendégmarasztaló hely, a nemes egyszerűségével. Ez a kisváros is egy kis sziget ebben a rohanó világban, ahol mindenki megtalálhatja nyugalmat, és a dunántúli táj szépségeit, vagy akár egy-egy “kincset” is.

Rácz Csaba