Múlt hétvégén került megrendezésre a Shinkyokushin Harcművész Szövetség kumite válogatott tábora Martfűn. A Szolnok melletti kis városba Nádasdi Mártival és Szűcs Petivel látogattunk el, így megkezdve a felkészülést a 2016-os versenyekre.
Péntek délelőtt érkeztünk, az első edzésen a hely- és helyzetváltoztatást gyakoroltuk az alapelvek alkalmazásával, majd a leválások és a körmozgás került előtérbe. Ezek mellett fontos téma volt a csontos alátámasztás és a technikák helyes kivitelezése is. Este aerob futással és különböző birkózó-küzdő feladatokkal zártuk a napot.

A szombati napnak zsákedzéssel kezdtünk neki, ahol az ifik, a felnőttek és a juniorok külön csoportokban dolgoztak. Minden csoport fő feladata a technikák gyorsítása volt, emellett foglalkoztunk ütő és rugó erőfejlesztéssel, majd a gyakorlás végén mindenki állóképességi zsákmunka keretében bizonyíthatta mit tud és hogy mennyire elszánt. Délután küzdő edzéssel folytattuk az alapozást. Először irányított küzdelmekkel kezdtünk, ahol különböző taktikai elemekkel színesítettük a mozgásunkat, majd szabad küzdelem következett, ahol akár erősebb, tapasztaltabb versenyzőkkel volt lehetőségünk gyakorolni és megbeszélni mik azok a dolgok, amiket még fejleszteni kell és mi a pozitív a küzdelmünkben.
A tábor záró edzésén az erősítés és a felület keményítés kapott nagy hangsúlyt. Nagyon jó volt látni, hogy hiába az ország egész területéről érkeztek versenyzők a táborba, mindenki támogatta, segítette a másikat. Sok új dolgot tanultunk, amiket igyekszünk beépíteni a küzdelmünkbe.
Köszönjük a lehetőséget!
Osu!
Szabó Dorina, 5 kyu