„Tanulj a legjobbaktól” mottóval került megrendezésre a Victory Martfű Dojo által szervezett Valeri Dimitrov szeminárium Budapesten. A maga nemében egyedülállónak számító eseményen egyesületünket sempai Szabó György és jómagam képviseltük, június első hétvégéjén.

A két napos szeminárium a tizenötszörös Európa- és háromszoros világbajnok bolgár Valeri Dimitrov vezénylete alatt zajlott.  Mi csak a második napon tudtunk részt venni, amit – a nap színvonalát tekintve is – igencsak sajnálunk. A nap folyamán két interaktív edzésen vettünk részt. Az edzéseket tulajdonképpen a karatékák által feltett kérdések alakították. Dimitrov mester egy-egy kérdésből kiindulva mutatta meg nekünk mitől is bajnok a bajnok. Nemcsak technikai tudása, de karizmatikus személyisége is nagy hatást gyakorolt a résztvevőkre. A karatét mozgó meditációhoz hasonlította, hangsúlyozta a koncentráció és a kreativitás fontosságát. Valamint felhívta a figyelmünket arra is, hogy mindig feszegetnünk kell a határainkat és meg kell próbálnunk túllépni a megszokottat. Fontos a megújulás, az új technikák elsajátítása, és a gyenge oldalunk fejlesztése, amelyekkel mind-mind az ellenfelet lephetjük meg. Szerinte hajlamosak vagyunk az egyszerű dolgokat is túlbonyolítani, túlgondolni. Nem érdemes tehát a jobb fülünket a bal kezünkkel vakargatni – mondhatnánk. Kiemelte, hogy bár fontos a karatéban küzdelem, de mégis legfontosabb a személyiség fejlődése, amelyet a karate által érhetünk el.

Valeri Dimitrovot alázatos, szerény, nyitott személyisége, pozitív kisugárzása teszi igazán hiteles emberré. Olyan értékeket képvisel és közvetít, amely minden karatét űző – és nemcsak – ember számára példaértékű és megszívlelendő. Nagy élmény volt a szemináriumán részt venni, újabb tapasztalatokkal gazdagodni és egy igazi bajnoktól tanulni. Azt gondolom, a hétvége alatt mindenki csak töltekezhetett és egy újabb lendületet kaphatott a továbbiakra.

Ez úton is köszönjük a lehetőséget! Osu!

Sólyom Katalin

6.kyu