A Shogunos versenyzői csapat már tavaly decemberben elkezdte az alapozást a 2015-ös év versenyeire. Ennek egyik állomása volt a január 17.-ei, tokaji Kopasz hegyre való felfutás. 8 fő vett részt ezen az edzésen. Sokan sajnos egyéb elfoglaltságok miatt nem tudtak eljönni, de remélhetőleg legközelebb velünk edzenek majd.A reggeli indulást követően, kb 11 órára értünk Tokajba, pontosabban a hegyet megkerülve Tarcalba, hisz azon az oldalon futottunk fel.

A rövid és alapos bemelegítés után nekivágtunk a hegynek. Alföldi szülöttként nem megszokott számunkra a hegyi terep, de erre is kihívásként tekintettünk. A leggyorsabban felfutó Szűcs Peti 36 perc alatt teljesítette a több, mint 5 km-es távot. Aztán sorban érkeztek a többiek is. Miután mindenki felérkezett, csináltunk egy csoportképet, majd lefelé is futva mentünk. Hazafelé megálltunk ebédelni és egy jót beszélgetett a csapat!

Az ilyen, megszokottól eltérő terhelések még jobban összekovácsolják a csapatot, s e mellett az alapozó munkánk első részének tesztjeként őszintén vallott az állóképességünkről is!