Április 11-12-13-án vendégünk volt shihan Karmazin György 5 danos mester, Branch Chief, az SHSZ elnöke. A shihan a program szerint vizsgafelkészítő edzést tartott a megjelenteknek.

Pénteken este a Shogun SE. karatékái gyakorolhattak a shihan irányításával. A melegítést és nyújtást követően az ido-geiko-t gyakoroltuk 10-es szériákban. Ezután -immár mozgásban- szintén az alapok gyakorlásával folytattuk. A tréning végén a shihan gratulált az új dojonkhoz, elismerően szólt az elért eredményeinkről, méltatta az egyesületben folyó magasszintű munkát, a csapatépítést.

Másnap már nyílt edzések voltak, így a mieink mellett a környékbeli klubok mesterei, magasabb öves tanítványai töltötték fel a sorokat. Ismét bemelegítéssel, nyújtással és az ido-geiko-val kezdtünk. Folytattuk tovább az alapok gyakorlását, megfűszerezve kaiten, sagari gyakorlatokkal. Az edzést a katák és ura-katák gyakorlásával zártuk.

Délben a közeli Semann étteremben közösen ebédeltek a tréningezők. A finom ebédet követően Karmazin shihan ismertette az elkövetkező időszak programjait. Beszélgettünk a vizsgakövetelményekről, a közelgő EB-ről, a nyári táborról, stb.

Délután a katák gyakorlását folytattuk. A shihan értelmezett, pontosított, egységes szemléletet próbált kialakítani. Felhívta a figyelmet arra, hogy -főleg az EKO vizsgán- fontos lehet, hogy az egy branch-ből érkezettek egységesen dolgozzanak. A tréninget a 3 danos katákkal fejeztük be.

Vasárnap reggel Nagyerdei futásra invitálta Karmazin mester a mozogni vágyókat. Ez már nem csak a karatésoknak szóló program volt, és nagyon örültünk, hogy nagy létszámban voltunk jelen. Megjelentek a gyerekcsoport tagjai, szülők, barátok, barátnők is. Védett természeti értékek között, oxigénben gazdag jó levegőn futottunk. Mindenki megtalálhatta neki megfelelő tempót és távot.

Szubjektív: nagyon hasznosnak éreztem ezt a hétvégét több szempontból is. Most csak magamra kellett figyelnem, a shihan számolt, én pedig végrehajtottam a feladatot. Nagyon jó gondolatokat, párhuzamokat kaptunk, amit mind a harcművészetben, mind a magánéletben és a csapatépítésben is lehet alkalmazni. Jó volt érezni a megerősítést, hogy jó az irány amerre haladunk. Nagyon örültem annak, hogy erős és egységes csapatként láthatott bennünket a szervezetünk vezetője.

Remélem, hogy hasznos volt ez hétvége a vizsgázók számára is, hiszen képet kaptak a vizsgakövetelményekről, akár a hazai, vagy az IKO vizsgát illetően is. Úgy gondolom, hogy mindenkit motivált ez a néhány tréning, mindenki kapott új impulzusokat a gyakorlás során…

Shihan! Köszönjük az oktatást és a lehetőséget! Élni fogunk vele a továbbiakban is!

OSU!

Szabó Gy.