Két autóban hét versenyző, három szülő, egy nagymama, Csaba sensei és jómagam indultunk el október 16-án korán reggel az immár nyolcadszor megrendezésre kerülő ”J & S Speed Kupa” elnevezésű tarjáni versenyre. A Farkas család haladt elől. A mi mikrobuszunk kicsit nehézkesen tudott lépést tartani Bálint mazdájával, de oda és vissza is jól teljesített. A korrekt navigálásnak köszönhetően minden probléma nélkül időben megérkeztünk. Az elhelyezkedést és mérlegelést követően a versenyzők a Shinkyokushin indulóra bevonultak és a Kata számokkal el is kezdődött a verseny.
Kata: Az egyesületünket négy fő képviselte: Dávid Csaba, Ludasi Krisztián, Szűcs Péter, Tóth Zoltán. Versenyzőink közül Csabi, Krisztián és Zolika véleményem szerint összefogottabb, jobb gyakorlatot mutattak be, mint az ellenfeleik. A bírók sajnos nem így látták… Az első versenyes Peti nagyon izgult, balszerencséjére a későbbi győztessel sorsolták össze. Itt az ellenfél egyértelműen jobb volt, így győzött is.
Kumite: Küzdelemben hat versenyzőnk nevezett. Farkas Adrienn, Farkas Bálint, Ludasi Krisztián, Pusztai Roland, Szűcs Péter, Tóth Zoltán. Tóth Zoli kivételével sajnos a résztvevők –sokszor a bíráskodásnak köszönhetően– az első küzdelmeiken nem jutottak túl, így számukra hamar véget ért a verseny, rendre a későbbi döntősökkel kezdtek. Zolcsi első küzdelmét megnyerte, így a dobogó harmadik fokára állhatott fel.
Amit fontos és kiemelendő a versennyel kapcsolatban: Az odafelé úton –még a mikrobuszban– arra kértem mindenkit, hogy a versenyen hozzon ki magából mindent; maximálisan mutassa meg tudását, felkészültségét, teljes szívvel, teljes odaadással ”akarja” győzelmet. Adjon ki magából mindent, ne maradjon benne az az érzés, hogy ”hát én alapvetően jobb vagyok, ez jobban is megy”… stb. A senseinek és nekem különösebb elvárásunk nincs, vegye mindenki komolyan a feladatát, de versenyezzen nyugodtan, felszabadultan. ”Csak” ennyi a feladat! Ha a küzdelmek, vagy kata során azt érzi a versenyző magában, hogy ”itt és most én ennyit tudtam teljesíteni, egy paraszthajszállal se jönne ki belőlem több” és látjuk mi, edzők is ezt, akkor a győzelemtől vagy a vereségtől függetlenül is dicséret illeti a karatékát. (Megjegyzem, hogy a napi tréningek során is érdemes ezzel a hozzáállással teljesíteni. Maximálisan koncentrálva az előírt feladatra, tessék magadból a száz százalékot nyújtani! Így lesz minőségi az elvégzett edzésmunkád, így tudsz jó irányba fejlődni!)
A látottak alapján elmondhatom, hogy itt, a szemléletben, a hozzáállásban történt egy minőségi ugrás és fejlődés az előző időkhöz képest. Mindenki teljesíteni tudta ezt az általános elvárást, kérést. Versenyzőink ténylegesen harcoltak, igyekeztek betartani az edzői utasításokat, a győzelemre törtek. Nem volt eleve feladott küzdelem, nem volt sírás, apátia. Magához képest mindenki telesítette a száz százalékot. Nekem ez volt a legfontosabb, ezt látni és érzékelni, mert erre az akaratra lehet a későbbiekben is építeni. A kiesés, továbbjutás, a győzelem, vagy a vereség ebből a szempontból mellékes, hiszen millió és mégegy karateverseny és bizonyítási lehetőség adódik az életben. A ”hogyan” sokkal fontosabb…! Ezért mindenkit dicséret illet, mindenkinek gratulálok!
Összegzésül: A szervezés különösebb mély nyomot nem hagyott bennem, a bíráskodás is inkább negatív élményt jelentett számomra, felejthető volt. A versenyzőink hozzáállásban való fejlődése viszont mindenképpen jelentős. Ezért mégis érdemes volt elmenni Tarjánba…!
OSU!
Szabó György