Szombaton (04.06.) ismét Berettyóújfaluban gyakoroltak a Shogun SE. karatékái. A Berettyó Budo SE. nevében sempai Czirják Sándor ez alkalommal sensei Tóth Tibort kérte fel az instruktori szerepre. Toti mester röviden vázolta, hogy a Shigeru Uemura-Szilágyi István-Bencze Antal által képviselt harcművész szakmai vonal rendkívül hatékony, számára hiteles és tiszta forrás, így Ő is ezen harcművészeti elv- és mozgásrendszer szerint gyakorol és oktat.

Délelőtt rövid bemelegítés után a harcművészeti tengely használatával kezdtünk foglalkozni. Az alapütéseket, védéseket gyakoroltuk a tengely mozgatása, a hajtás és ejtés figyelemhevételével. Képek használatával pontosítottuk az érzeteket: mit is jelent “eltolni vagy elhúzni” valamit, esetleg egy meghatározott ponthoz, síkhoz képest elmozdulni. Sor került a “fa-állás” rövid ismertetésére, foglalkoztunk a fej helyzetével és a testarányok jelentőségével. Majd haladásban gyakoroltuk a fentieket. A tréning végefelé az eddig megismert elveknek az alapkatákban történő megjelenítése volt a cél.

Délután párban gyakoroltunk. Feladat volt a testarányok megtartásával a saját tömeget és tengelyt ideális úton mozgatva ütéssel elérni a társ által tartott pajzsot. A társ visszajelzése lényeges elem volt a tréning során. Ezután a partnerrel a védés-visszatámadás, majd kontra- tempó elemek következtek. Gyakoroltunk elképzelt eszközökkel –kés, buzogány, lándzsa, kard– történő támadást. Mindenki meggyőződhetett róla, hogy mennyit jelent a “szándék” és milyen hasznos a képek használata. Jelentős eltérés volt az egyes “képzeletbeli eszközök” használata során keletkezett behatások között. Az edzés végére elfáradtunk –főleg fejben– ezért további gyakorlás helyett inkább rövid beszélgetéssel zárta a napot a sensei.

Számomra nagyon hasznos volt mindkét edzés. Úgy gondolom –és ezt az edzés végi beszélgetés is megerősítette bennem– hogy nem volt hiábavaló az elmúlt 30 év; igaz, hogy csak a “formát” kaptuk meg, és azt gyakoroltuk éveken át, de mostmár el tudjuk kezdeni megtölteni ezt a “formát” igazi harcművészeti “tartalommal”. Hogy ez nem lesz egy könnyű és gyors folyamat? Semmi baj, legalább van mivel foglakozni a következő 30 évben is… J

Köszönjük Toti senseinek a lehetőséget, hogy tanulhattunk, gyakorolhattunk. Czirják sempainak pedig a meghívást! Remélem legközelebb Debrecenben a Shogun dojoban tudjuk folytatni!

OSU!

Szabó Gy.