Március 02.-án bonyolította le egyesületünk a II. SHOGUN bajnokságot Debrecenben a Tóth Árpád gimnázium tornatermében. A 2012-es évi sikeres rendezvény után nagy várakozás előzte meg versenyünket, melyre a baráti klubok versenyzőit is elhívtuk a környező településekről. Versenyünk célja a motiváció, a sikerélmény nyújtása, a gyerekeknek, s a versengés lehetőségének biztosítása volt. Emellett a kedves szülők is felmérhették a gyerekek aktuális fejlődési állapotát a karatéban.Egy sajnálatos esemény apropóján, elhunyt barátunk, Kardos Csaba emlékének tisztelegve rendeztük idei versenyünket, melyre Csaba családja is eljött, melyet nagyon köszönünk!

2013-ban 7 egyesületből; (Hajdúszoboszlói Kyokushin karate klub, Berettyó Budo SE, Derecske Budo SE, Fight Team HSE, Yamato dojo, Shinzo dojo, Shogun Team. 11 településről érkeztek a gyerek és serdülő versenyzők 160-an, hogy egy remek kis versenyen bizonyítsák felkészültségüket. Megindító volt látni, hogy 5 éves klubunk kibővített házi versenyének megnyitóját mintegy 400 ember várta.

A verseny főbírája Sensei Pápai Zoltán volt, ill. mellette a megjelent klubok delegáltak bírókat a versenyre.

13 óra után ünnepélyes megnyitóval indítottuk a versenyt, ahol külön tisztelettel köszöntöttük Rózsa Gábor; világbajnokot, aki egy nagyszerű kis csapattal érkezett versenyünkre.

A legkisebb korosztály képviselői küzdőjátékban versengtek. Ú.n. szurkolói pálcával harcoltak, mely egy erősebb lufi. Így nem okoznak egymásnak sérülést, de ugyanakkor gyakorolhatják vele a küzdőmozgást, küzdőtáv megválasztást, pontosságot stb.

A nagyobbak az MKKSZ szabálykönyvének megfelelően kyokushin kumitéban versengtek a nap folyamán.

4-es csoportokat alakítottunk ki, súlynak, övfokozatnak, versenytapasztalatnak megfelelően, s így a körmérkőzések során mindenki 3 küzdelemben gyakorolhatott.

A versengést követően minden gyermek dobogóra állt, helyezésének megfelelően. Mindenki arany éremmel távozott, oklevelet vehetett át. Támogatóink jóvoltából minden gyermek ajándékcsomagot kapott. A legügyesebbek színvonalas kupákat vehettek át!.Hatalmas élménnyel távoztak a gyerekek.

Külön köszönet fő támogatónknak a trans o flex Hungary Kft.-nek.

Mellettük támogatták versenyünket:

-I T Services
-Hajdú Takarék takarékszövetkezet
-Prím Vol Trade Kft.
-Quattro ker Kft.
-Andezit Wolf Kft.
-SZUSZ
-Hosszúpályi pékség
-Koppány völgye kalandpark
-Cívis kert Bt.
-Poseidon Services
-Breko csemege üzlet
-Rácz virágkötészet
-Körtvélyesi Erika
-…valamint többen név nélkül önzetlenül segítettek.

Köszönet a SHOGUN TEAM tanítványainak, s a szülői magnak akik odatették becsülettel magukat aznap!
Nagyon szervezetten, tényleg CSAPATKÉNT dolgozott egyesületünk, mely hatalmas kohéziót jelent. A szülők kitettek magukért sütöttek főztek, büfét üzemeltettek, szurkoltak, öltöztettek stb. stb  Hihetetlen élmény volt ez mindenki számára, s hatalmas motiváció a gyerekeknek!

Remélhetőleg jövőre ismét örömet okozhatunk a gyerekeknek s szülőknek egyaránt.

Képek ITT tekinthetők meg.