A múlt hétvégén a Shogun Team felnőtt versenyzői csapatából néhányan Alsónémedibe utaztunk, hogy megmérettessünk a Tigris Dojo Harcművész SE által szervezett Mikulás Kupa nevű országos versenyen.

Úgy érzem, hogy az elsődleges célon- a tapasztalatszerzésen, az önmagunk megismeréséhez vezető egyik módszer „kipróbálásán” túl- mindenki sikeresen helyt állt; különösen azok, akiknek az első versenye volt a Kupa.

A fizikailag megfogható eredmény tekintetében a csapat 4 helyezéssel zárt.

Bokor Róbert C 80 kg 1. hely
Nagy Dávid C 80 kg 2. hely
Sári Enikő C +64 kg 2. hely
Kovács Imre C +80 kg 3. hely

Másnap Csaba Sensei, Guri Sempai, Miki és én Budapesten részt vettünk szervezetünk szakmai szemináriumán, melyet Shihan Karmazim György, szervezetünk elnöke irányított.

Az eddigi szemináriumokon megszokott magas fokú szakmaiság  és új módszertani szempontok mentén haladva tanulhattunk és gyakorolhattunk.

A szeminárium szünetében a Shihan meghívására megtisztelt bennünket jelenlétével Cseh László olimpikon, úszó.

Az elhangzottak bizonyára minden jelenlévő számára fontos üzenet értékkel bírnak, azonban az én életemben jelenleg különösen nagy az általa mondottak létjogosultsága nemcsak a sportélet szempontjából.

Örülök az élménynek, és ez úton szeretném megköszönni Mindenkinek, akik nélkül most nem lehetnék ezeknek a tapasztalatoknak a birtokában.

Osu!

Sári Enikő 5.kyu