Osu!

Idei nyaramat Debrecenben töltöttem ahol a munka mellett edzeni is volt lehetőségem. Így jutottam el a SHOGUN TEAM– hez ahol megismerkedtem Rácz Csaba Sensei-jel.

Első edzésemre a Debreceni Sportcentrumban került sor ahol kondicionális futással kezdtünk, majd szellemi terhelésként „tengelybeállítással” és „belső figyelem” megtanulásával folytattunk. A futás előtt bemelegítettük,nyújtottunk a sérülések elkerülése érdekében. Ez az apróság számomra pozitív nyitás volt, mint az is, hogy a kitűzött célt/terhelést véghezvittük következetesen.
Folytatásként a „belső tartalmakra” figyelés tiszta gondolatot és elmélyülést hoztak számomra, amelyet az izzadást követően várni szoktam Budapesten is. Ennek a magyarázása és oktatása számomra ismerős volt, mert Stefanovics Sensei-hez hasonlóan nyugodt és laza gondolattal álltunk az elején a munkához, és sok esetben hallottam a gyakorlatokhoz ismerős, de új képeket is egyaránt, amiket használhatok. A „tengely” beállítására egy új módszert is tanultam, melynek során egy számomra új képet társítottunk ahhoz ezen az első edzésen.

Itt már kezdtem jobban átérezni az egész nyaramon jelenlevő nyitott és közvetlen hangulatú edzéseket. Csaba Sensei a Jászberényi Nemzetközi Edzőtáborról elmondta és megmutatta az ott tanultakat, amelyek tanulságos és érdekes információk voltak számomra.

Érdekes és egyben gondolkodtató volt az az első mikepércsi edzés, amikor a „taikyoku sono ichi” katánál minden ütés előtt egy rúgást hajtottunk végre. Mintha egy másik katát csináltam volna, közben a fejemben tudtam pontosan mi a feladat, de a tapasztalás új volt. Ennek az edzésnek a témája a  figyelemről, a „harcművészeti tengelyről” és a képek használatáról szólt, hogy ne a levegőbe hadonásszunk.

A gyakorlások során kezdtem ráébredni, a nyitottság és közvetlenség egyben az egész csapatra elmondható. Zárkózottabb vagyok, viszont itt a csapatban sokakkal kijöttem.

A csapattagok korosztálya több generációt átölel. A budapesti dojoban is együtt szoktam edzeni apukákkal, anyukákkal akiknek a gyermekeik szintén karatéznak. Ezzel itt, Debrecenben is találkoztam, ahol az Apuka, Farkas Bálint, a lányával és fiával együtt adják át magukat hetente többször is a kemény edzéseknek.

Valamint azt is megtapasztaltam, hogy akik ide járnak, azok nem csak a jóban állnak egymás mellett, hanem a rosszban is, és a nehezebb helyzetekben is kitartanak.

Legkiemelkedőbb tapasztalásom a nyaram során, hogy a motiváció  és a hozzáállás mennyire sokat is jelent. Az edzések túlnyomó  része a Sportcentrumban történt, és mindegyik edzés legtöbbször egy kondicionális futással kezdődött. A második hónap végére ezt a távot eléggé megszoktam, viszont az utolsó két körnél valamikor már nyavalyogtam magamban, hogy „mikor lesz már vége ennek..”, „fáradt vagyok, hosszú volt a napom”. Az egyik nagyerdei futás céljaként egy hasonló távot tűztünk ki. Új volt számomra, így nem tudtam mikor hol járok és a megszokásaim itt nem értek semmit. Ezen a futáson jobban teljesítettem, és nem is fáradtam el annyira, így rájöttem, a megszokások nélkül mennyire más a teljesítményem. Így sikerült mélyrehatóbban megértenem, amit Stefi Senseitől már többször is hallottam, hogy  minden edzéshez egy kezdő ártatlanságával álljak neki, és ne a régi berögződéseimet használjam.

Jó és hasznos volt számomra, hogy más aspektusból is hallhattam/tanulhattam dolgokat. Ilyen volt például a „többirányúság elve” is amit lépésről lépésre fejleszthetünk ki. Erre példaként az ököl helyes tartását is megismertük, ahol az öklöt, mint merev szerkezeti egységet úgy használjuk, hogy a többi partiumunk lazán marad.

Új ismeret volt számomra a rúgás kinematikájának analitikus értelmezése, ahol az ütéstől eltérően más sorrendben lépnek be a partiumok.

Először voltam a Debreceni Sportcentrumban és először volt szerencsém kondi parkba is eljutni, ami szintén nagyon érdekes volt. Megismertem a „dombozást” is. Ennek során  egy dombra futottunk fel és le kondicionális terhelés jelleggel, majd a futás során szerzett tapasztalatainkkal párhuzamot vontunk a rúgások megfelelő elvi szakaszaival. Ötletes volt ez a feladat is.

Most találkoztam igazán a debreceni Nagyerdővel ami méltán nevezhető  Debrecen „tüdejének”, mivel itt a levegő tisztább és a város zajai is csendesednek, ahogy beljebb kerülünk annak rengetegébe.

Ezúton is szeretném megköszönni Csaba Sensei-nek és az egész csapatnak a sok segítséget és élményt, tapasztalatot amivel gazdagodtam. Szakmai szempontból értékes információkkal gyarapodtam, melyek kibontása további feladat számomra, valamint emberileg is érdemes kapcsolatokra tettem szert. Úgy vélem, jó helyen voltam ezen a nyáron is, és jó úton jártam az idejáró karatékákkal együtt!

Osu!

Nagy Zoltán

7. kyu