Október 27.-én Abonyba látogattunk, a Sensei Krupincza János és csapata által szervezett versenyre. Gyerek -serdülő és felnőtt B és C kategóriába neveztünk harcosokat. Az utánpótlás számára egy gyakorlási lehetőség volt ez a verseny, míg a felnőttjeink a közelgő Mikulás kupa felkészülési állomásának tudták be az Abonyi megmérettetést.Sajnos kevés klub nevezett, s a versenyzői létszám miatt is számos esetben összevonások és körmérkőzések indították a kumite versenyt.

A gyerekek nagyon élvezték ezt a versenyt, már a bemelegítésnél látható volt, hogy nagyon “ÉLNEK” s szerencsére ez a küzdelmeken is látszott. Többen már az újabb versenyzők közül is 1-2 ponttal kaptak ki abban az esetekben amikor alulmaradtak. Mind a technikai szinten, mind mentálisan érzékelhető volt a fejlődés a srácoknál.

Az utánpótlás korosztályban kiemelkedően teljesített:

-Farkas Bálint, Nagy Máté, Zsólyomi Zsombor

Felnőttjeink mindannyian körmérkőzésekben küzdhettek, kivétel Szentpéteri Dia, aki 52 kg-os súllyal a nála 13 kg-mal nehezebb Szlovák lánnyal küzdhetett. Sajnos a 2. menetben egy magasra sikeredett horog véget vetett a küzdelemnek, s Diát leléptették.

Badar Csabi kissé enerváltan küzdött, de a visszajelzések alapján is látszik a technikai fejlődés a küzdelmében. 3. helyen zárt.

Sári Enikő és Nagy Miklós küzdelmein sajnos látszott az alapozás hiánya, s a mentális oldal sem volt teljesen rendben ezen a napon. Most küzdöttek először mióta barátjukat, versenyző társukat Kardos Csabit elvesztettük. Nehéz nap volt ez ebben a tekintetben is mindannyiunk számára. A tőlük telhetőt megtették, mindketten három-három küzdelmet teljesítettek, melyben nyert és vesztes küzdelem és nehéz és könnyű ellenfél egyaránt mutatkozott. Miki a 3. helyen zárt, míg Enikő a dobogó 2. fokára léphetett fel.

Nagy Miklós most is kiemelkedően teljesített! (a legkisebb volt a mezőnyben)

Shogun Team eredmények:

1. helyezettek: Nagy Máté, Ifj Farkas Bálint, Zsólyomi Zsombor
2. helyezettek: Maglócki Gergő, Szentpéteri Dia, Sári Enikő, Adorján Patrik
3. helyezettek: Szilágyi Áron, Szilágyi József, Nádasdi Márta, Bakonyi Ádám, Mészáros Norbert, Nagy Miklós, Badar Csaba

Annak ellenére, hogy családias hangulatú volt a verseny, csapatunk most is egy 35 fős egységet alkotott. Jó hangulat, gyakorlás, pozitív eredmények.

Soha rosszabbat, Hajrás Shogun!