Október 06.-án a XII. alkalommal megrendezett J&S Speed Kupával indult az MKKSZ őszi versenyszezonja. Mindhárom dojónkból indultak tanítványok ezen a megmérettetésen. Volt aki már határozott céllal és elvárással érkezett a dunántúli városba és többen még új versenyzőként mérettettek meg az igen nagy létszámú és erős mezőnyben.

Valamennyi versenyzőnk a pillanatnyi formájának és tudásának megfelelően szerepelt. Többen formagyakorlatban és küzdelemben is 32-es tábláról indultak, s a dobogóra jutás előtt estek ki, a legjobb 8 között zárva.

Kiemelkedő eredményeket értek el:

-Tóth Zoltán; serdülő kata 2. hely
-Szilágyi Áron; gyerek 1 kata 2. hely
-Nádasdi Márta; gyerek 2 lány +45kg 3. hely
-Szabó Evelin; gyerek 1 lány 35kg 3. hely
-Bakonyi Ádám; gyerek kata 5-8 hely
-Nagy Máté; gyerek 2 kata 5-8 hely, gyerek 2 +60kg 5. hely

Na milyen a mellvédőm? :)

A gyönki csoport versenyzői még nagyon az út elején járnak, így számukra inkább a tapasztalatszerzés volt a legfontosabb. igyekezetük példamutató.

Az külön öröm számunkra, hogy a debreceni utánpótlás versenyzői csoportból most már a lányok is fel fellépnek a dobogóra.

Legközelebb Szeghalmon gyakorolhatnak a gyerekek, ahol meghívásos regionális versenyen szerepelhetnek főleg a kezdő versenyzőink.

Versenyzésünket támogatta a mikepércsi Önkormányzat!

Külön köszönet Nagy Miklósnak a tarjáni versenyen nyújtott rengeteg segítségért, odafigyelésért!!

Osu!