A 2011-es programjainkat tekintve egy hírrel vagyunk még adósak, mely a mikepércsi általános iskola és egyesületünk szoros együttműködéséről szól. Októberben egy részletes előkészítő munka után két napon át, minden testnevelés óra a Kyokushin karatéról szólt. Az órák alatt a gyerekek megismerkedtek a harcművészetekkel nagy vonalakban, a karatéval, s több szegmensét is kipróbálhatták a kyo edzéseknek.

A 45 perces órákat Csaba Sensei, ill. Gyuri Senpai vezette, de a Shogunos tanítványok is aktívan részt vettek a munkában, és segítették az edzőket.

Az órák minden esetben rövid elmélettel kezdődtek, s csak ezt követően kapott teret a gyakorlati ismertetés. Igyekeztünk változatos órákat kialakítani, melyeken a Kyokushin minden részletét bemutathattuk. A tanórákon mindig jelen voltak a testnevelő tanárok is, így az elmondottak nekik is szóltak. Igyekeztünk elvetni azokat a téveszméket előttük, melyek a “karatés=verekedős” legendákról szólnak.

A kihon és kata elemek mellett népszerűbbek voltunk a küzdelmi feladatokkal, de a legjobban az eszközök használatával tudtuk lekötni a nebulókat.

A két nap alatt több mint 200 mikepércsi gyermeket mozgattunk meg a tesi órákon, s ezáltal mind a tanárok, mind a gyerekek egy megfelelő képet kaphattak a Kyokushin Karatéról, a Shinkyokusin Harcművész Szövetség, s nem utolsó sorban a Shogun Team munkájáról.

Köszönjük a lehetőséget Mikepércs Polgármesterének, s a Hunyadi János általános iskola igazgatónőjének!

Osu!