Sensei Fris Feri és csapata rendezte az V. Tigris dojó Mikulás kupát egy modern sportcsarnokban, Alsónémediben. Ezt a versenyt várjuk, minden év végén, hiszen remek gyakorlási lehetőség a “C” és “B” kategóriás versenyzőink részére. Öt versenyzővel érkeztünk; Szentpéteri Dia, Szabó Norbert, Kardos Csabi, Sári Enikő és Nagy Miki képviselte csapatunkat.A sorsolásnál jelen voltak az edzők is, hogy a megfelelő kategóriák alakuljanak ki, s mindenki a szintjének megfelelő ellenfelekkel küzdjön!

Szentpéteri Dia a “B” női 55 kg-ban küzdött. 3 éve nem versenyzett, de úgy láttuk, hogy a jelenlegi edzésmunkáját remekül tesztelheti ezen a versenyen. Rendszeresen versenyző ellenfelekkel küzdött, de remekül megállta a helyét. Igyekezett megvalósítani az edzői utasításokat is, miszerint kevesebb ismétlésszámmal és nagyobb ütő és rúgóerővel dolgozzon, valamint a ponterősségre törekedjen. 3 küzdelméből egyet nyert, egyet súllyal vesztett, egyet pedig a hosszabbításban ítéltek az ellenfélnek a bírók. Harmadikként zárta a versenyt.

Kardos Csabi a súlyprobléma miatt 71 kg-mal a “B” -80 kg-ban indult. Egy verekedő stílusú ellenféllel “kínozták” egymást 3 meneten keresztül, s a végén az ellenfél nyert bíróival.

Szabó Norbi, “Dugó” szintén ebben a kategóriában küzdött, s a későbbi győztes, legtechnikásabb versenyzővel harcolt. Az első menet végén a bírók jogosan Wiszler Csabát hozták ki. Többször megmutatkozott a menetben Dugó klasszis ügyessége, de az edzések hiánya sajnos egyértelműen látszott.

Sári Enikő rendkívül enerváltan, s nem teljesen egészségesen küzdött a “B” -65 kg-ban. Egyik ellenfelénél sem tudta megmutatni igazán tudását, hisz dekoncentráltan dolgozott. Teljesítményét a bírók egy bronz éremmel díjazták.

Nagy Miki 5-ös körmérkőzésben szerepelt a “C” +90 kg-ban 2 nyert és 2 vesztett küzdelemmel zárt, s 3 helyezett lett, de az eredmény másodlagos; sok begyakorlott mozdulatot láttunk tőle, fejrúgásokkal is szerzett pontot, betartotta az edzői utasításokat, s végig fegyelmezetten dolgozott!

Remek gyakorlási lehetőség és tapasztalatszerzés volt ez valamennyi versenyző számára.

Természetesen hülyeség az “vót” rendesen!!!

Köszönjük a lehetőséget, s reméljük jövőre is lesz lehetőség itt gyakorolnunk, remélhetőleg már újabb felnőtt versenyzőkkel!