21.-én csoportunk a központi dojónk iskolájában tartott bemutató edzést. Az iskola 4. évfolyamának osztályai és egy felsős osztály volt jelen a módszertani bemutatón. Nem “csak” egy demonstrációt tartottunk, hanem az edzéseink felépítését, az edzéseken használt eszközöket mutattuk be az érdeklődő diákoknak.

A karate, s azon belül a Kyokushin rövid bemutatása után alap gyakorlatokat végzett a bemutatózó csapat, melyet az osztályokkal is kipróbáltunk.

A technikákat haladásban, különböző állásokban is szemléltettük. Ezt követően formagyakorlatokkal mutattuk be a fejlődés fázisait.

A küzdelmi alapokat is úgy demonstráltuk, hogy bevontuk a srácokat a munkába, amit követően szabad küzdelmeket is láthattak az osztályok!

A kiegészítő eszközök szemléltetésekor a pajzs, a pontkesztyű, a védőfelszerelések és a Yakuzák SE által népszerűsített szurkolói pálca került elő. Minden eszközt kipróbáltak a gyerkőcök is.

A Karate gyakorlásának személyiségformáló hatásairól is szó esett, melyet meglepően jól fogadtak a diákok. Törés zúzás nélkül is egy remek tanórát töltöttünk el,  mely során a gyerekek bepillantást nyerhettek a Kyokushin, s egyesületünk világába. Reméljük közülük többen beállnak a sorainkba, vagy legalább bármilyen sportágat elkezdenek gyakorolni, hisz a sportolás fontosságát a sensei külön kiemelte.

A gyakorlásunkat egy közös erősítő gyakorlattal zártuk, amit egy volt karatés tanárnő is szívesen elvégzett a csapattal!

Köszönjük az iskola igazgatójának; Dr Pakurár Miklósnénak a lehetőséget, s az iskola tanárjainak a segítséget!!!