2011. május 14.-én, közel 40 klubvezető, feketeöves és instruktor találkozott Budapesten a MaxCity konferencia termében. A találkozó nyílt volt és előre meg volt hirdetve. A megbeszélés célja az volt, hogy a nap végére a résztvevőknek legyen egy-esetleg több olyan konkrét elképzelése az MKKSZ jövőjéről, amellyel azonosulni tud, amelyben a tagok megtalálják a saját céljaikat, amely megőrzi a közösség értékeit, amely orvosolja a problémákat és amelyben látják a további együttműködés és fejlődését lehetőségét. A rendezvényt két külsős szakértő is támogatta (Kármán Erika és Vágvölgyi Gusztáv), akiknek ezúton is köszönjük a segítségüket.

A napot három nagy részre osztottuk. Az első szakaszban mindenki bemutatkozott, majd közösen, egyetértésben összeszedtük a szervezetünk értékeit és problémáit, melyeket nagy papírokra írtunk fel. A második szakaszban alternatívákat írtunk fel, amelyek a hazai és nemzetközi információk alapján elképzelhetőek számunkra. A harmadik szakaszban – kisebb csoport-munkát követően – szűkítettük az alternatívákat és két megoldás kezdett kikristályosodni, amelyek jó alapot szolgáltathatnak a szervezetünk további fejlesztéséhez és a fenti célok megvalósításához.
A napot egy összefoglaló mondattal zárta mindenki, melyben mindenki pozitívan nyilatkozott a rendezvényről és előrelépésnek tekintette a szombati napot. Az biztos, hogy a nap végére, már nem két-három “táborról” beszéltünk, hanem két alternatíváról, ami már fél-siker és jelentős elmozdulás az előző időszakhoz képest.
A szervezetünkben megtalálható értékeket és a problémákat figyelembe véve egy adhoc munkacsoport tovább dolgozik az alternatívák csiszolása és egyeztetése érdekében.

Karmazin György
MKKSZ ügyvezető elnök