Felnőtt övvizsga Debrecenben

Péntek este a nagyobbak adtak számot felkészültségükről a debreceni dojóban. Azon mikepércsi és debreceni tanulók lettek vizsgára jelölve akik szorgalmukkal s hozzáállásukkal igazolták az elmúlt időszakban, hogy megmérettessenek. Most is több senior karatéka is beállt a sorba hogy megmutassa edzettségi állapotát, s technikai szintjét. Külön említést érdemel a 7. kyura vizsgázók csapata, akik kiemelkedő szinten vizsgáztak. A három órás vizsga végén, a küzdelmek után most is ünnepélyes keretek között vehette át mindenki a budo passát, s több esetben új övét is!

Gratulálunk minden tanulónak!

MEGTEKINTÉS

Gyermek övvizsga Debrecenben

Tegnap este számos gyerek kicsit izgulva érkezett a debreceni dojóba, hogy számot adjon tudásáról, s megfeleljen a következő tanuló fokozat követelményeinek. A túlnyomó részben kezdő gyerekek példás fegyelemmel és lelkesedéssel álltak neki a tesztnek. Érezhető volt a megfelelni akarás, s a vizsga minden részén a figyelem. A vizsga végeztével az övszínt váltó gyerekek ünnepélyes keretek között vehették át az új övüket a kedves szülők jelenlétében!!

MEGTEKINTÉS

Szintfelmérő gyermek vizsga Debrecenben

Tegnap, 19.-én a debreceni dojóban szintfelmérő vizsgát tettek a gyerekek. A vizsga az SHSZ szövetségben kialakuló gyermek övvizsga rendszer alapján lett lebonyolítva, mely során többen kokyu vizsgát is tettek. Nagyon fegyelmezett és egységes képet mutattak a gyereket, mely a jövőre nézve biztató klubunk számára. A vizsga bevezetése ezzel a teszttel indult, s a következő megmérettetésen már még jobban koncentrálunk az életkori sajátosságok figyelembe vételére, s a megfelelő motiváció elérésére!

MEGTEKINTÉS

SHSZ karácsonyi ebéd

Múlt hét vasárnap Shihan Karmazin György meghívására Szolnokra látogattak az SHSZ klubvezetői kedves párjukkal, hogy a szövetség közös karácsonyi ebédjén vegyenek részt. A rendezvényt a Shihan évértékelő beszéde nyitotta, mely után minden klubvezető és kedvese ajándékot vehetett át szövetségünk vezetőjétől. A délutánt egy kellemesen eltöltött ebéd és beszélgetés zárta.

MEGTEKINTÉS

Újabb Shogunos siker az idei Oxigén kupán!

December 08.-án rendezték a 2012-2013-as Oxigén kupa, erdei futóverseny sorozat 3. fordulóját Debrecenben, ahol most is részt vett a Shogun Team csapata. Mivel a VI. TD. Mikulás kupával egy időben lett rendezve a verseny, többen nem tudtak ezen részt venni tőlünk, viszont a lelkes mag most is rajthoz állt. A Szűcs család és Szentpéteri Dia nem maradhatott el erről a versenyről sem!
Sőt Dia ezen a terepfutóversenyen az előkelő második helyet szerezte meg 10 km-en, s Szűcs apuka is sokat javított idején az 5 km-es távon.

MEGTEKINTÉS

A VI. Mikulás kupán versenyeztünk az év zárásaként

A múlt hétvégén a Shogun Team felnőtt versenyzői csapatából néhányan Alsónémedibe utaztunk, hogy megmérettessünk a Tigris Dojo Harcművész SE által szervezett Mikulás Kupa nevű országos versenyen. (tovább…)

MEGTEKINTÉS

A Mikulás járt a SHOGUN dojókban

A December hónapot mindenki várja….gyerek s felnőtt egyaránt. Télapó…karácsony…hó…fahéj illat…forralt bor :) Kinek mi a legfontosabb. A gyerekeknek az élmény hogy a tálapótól vehetnek át ajándékot, leírhatatlan. Nekünk felnőtteknek ezt látni, boldogság…

Idén is minden gyerek csoportunkat meglátogatta a Télapó! (tovább…)

MEGTEKINTÉS

Mikulás napi Aquaticum futás Debrecenben

A debreceni kilométerek sportegyesület rendezte idén is azon futóversenyt, mely végén minden induló a debreceni mediterrán élményfürdőben pihenhette ki a 1, 5 km-es nem túl kimerítő táv fáradalmait. Egyesületünkből Gyuri senpai, Szentpéteri Dia, Szabó Eszter, Szűcs Péter, Berényi Dani és még sokan mások vettek részt a tömegsport rendezvényen.

Nagyon fontosnak tartjuk a harcművészet mellett a tömegsportot is, melyet büszkén vállalunk fel. Ezáltal a karatékák hozzátartozói is szerves részévé válnak klubunk életének.

MEGTEKINTÉS

Övvizsga és gyakorlás Gyönkön

December 3-án ismét Gyönkre utazott a Shogun Team debreceni csapatából Sensei Csaba, Nagy Miklós és én. A déli indulást követően egyből a dojóba mentünk, ahol 18 órakor elkezdtük a délutáni tréninget. Az edzést közös bemelegítéssel kezdtük, majd több csoportban folytattuk a munkát. (tovább…)

MEGTEKINTÉS

Mikulás futás – Balmazújváros

Szombaton a Shogun Team-et képviselve Balmazújvároson családias hangulatú Mikulás-futáson vettünk részt, Dia, Eszterke és jómagam. A versenyre többen érkeztek Debrecenből is. A szervezők külön kategóriánként és korcsoportonként indították a versenyzőket. A rendezvényen természetesen jelen volt a Télapó is, aki a célba érkezőknek szaloncukorral kedveskedett.

Több kategóriában is rajthoz álltunk: (tovább…)

MEGTEKINTÉS

Cikk archívum

következő oldal »