Andy Hug 11 éve halt meg

2000. augusztus 24-én halt meg a kiváló karatéka és K-1 bajnok Andy Hug.

Andreas Hug 1964. szeptember 7-én született Zürichben, Svájcban. Andy apa nélkül nőtt fel, édesapja az idegenlégió tagjaként Thaiföldön halt meg, sosem láthatta fiát. Hug hat évesen kezdett focizni, még a nemzeti U16 válogatott tagja is volt, de 11 évesen megismerkedett a karatéval, szerelmese lett a küzdősportnak.

A cikk további része itt olvasható!

forrás:  www.totaldamage.hu

MEGTEKINTÉS

Gyönki edzőtábor beszámoló – Bakonyi Ferenc

Elérkezett a várva várt nap, augusztus 3-a, amikor kezdetét vette a III. Shogun edzőtábor Gyönkön. Ezelőtt egy évvel szervezett első táborunk még kicsit szárnypróbálgatás volt, de a pozitív visszhangnak és gazdag élményeknek köszönhetően már akkor tudtuk, hogy lesz folytatása.

(tovább…)

MEGTEKINTÉS

Gyönkön edzőtáboroztunk – Farkas Bálint beszámolója

Augusztus 3-7-ig rendezte meg egyesületünk a III. harcművészeti edzőtábort Gyönkön, melyen családunk is részt vett, a nagy távolságot leküzdve, immáron második alkalommal. A tábor szervezését Bakonyi Ferenc és csapattársai végezték.
Debrecenből, rajtunk kívül is érkeztek karatékák, mélyíteni tudásukat és fejleszteni fizikai állóképességüket.
A szakmai irányítás, és az edzések Csaba sensei tematikája alapján és Gyuri sempai segítségével történt.

MEGTEKINTÉS

Nem csak a Puffin ad erőt! – Drapi magazin

Ki ne emlékezne arra a filmjelenetre, amikor Bud Spencer által megtestesített Charlie azt hajtogatja, hogy: „Csak a Puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot!”, és pár jelenettel később hajítja a lekváros kartonokat a cápák közé. Nos, mi találkoztunk egy debreceni fiatalemberrel, aki szintén nagyon jól tudja, hogy az erőt és az akaratot nem egy dzsemben kell keresni, és ennek megfelelően, amit véghez vitt, az nem lekvár.

(tovább…)

MEGTEKINTÉS

Shogun edzőtábor

Újabb egyesületet tudhatunk a partnereink között, ezúttal a Shogun SE elnökével Rácz Csabával sikerült az együttműködés mezejére lépnünk. A 3 danos mester egy hangulatos és hasznos edzőtáborról számolt be nekünk, mely június 21. és 25. között került megrendezésre. Mivel akkor még a Drapi csak egy röpke gondolat volt, most ragadjuk meg az alkalmat, hogy egy cikk formájában közkincsé tegyük az ott történteket.  (tovább…)

MEGTEKINTÉS

Alapozó edzések

A nyár nem “csak” pihenéssel telik a Shogunosok számára sem. Az edzőtáborok után, között összevont edzésekkel készülünk az őszi versenyszezonra, ill. az előttünk álló feladatokra. Mikepércsen és Debrecenben több szabadtéri edzést szerveztünk, melyek remek hangulatban zajlanak. A debreceni Oláh Gábor utcai sportpályán pl. egy-egy ilyen időszakban egyszerre van Kyokushin, Kick box, Thai box, Takewondo edzés a füves pályákon.

MEGTEKINTÉS

A rákos gyermekekért gyalogolt 330 km-t

Rákos gyermekek gyógyulásárét gyalogolt 330 km-t Ludman Viktor, 26 éves debreceni fiatalember. Nyíregyházáról augusztus 8-án indult Budapestre gyalog és egyedül!!!
A budapesti 0 km kőhöz augusztus 13-án délután 16:00-kor érkezett. A Clark Ádám téren a Gyermekrák Alapítvány elnöke, Balogh István várta az embertpróbáló utat végigcsináló, de láthatólag megviselt Viktort. Innen a Madarász utcai Gyermekkórházba mentek, ahol ajándékokat osztottak szét a bent fekvő rákos beteg gyermekeknek.
A több napos úton találkozott jótékony adományozókkal, segíteni akaró emberekkel, akik részben pénzadománnyal járultak hozzá küldetéséhez, a rákos gyermekek gyógyulási esélyeinek növeléséhez.

MEGTEKINTÉS

Veled vagyunk expedíció

Ludman Viktor, egyesületünk karatékája, (Junior Eb. kumite 3. kata 2. helyezett), 2011 augusztus 8-án elindult Nyíregyházáról Budapestre. Gyalog, egyedül. A cél: augusztus 13-án, szombaton megérkezni a Lánchídhoz.

Az egyéni megmérettetés mellett Viktor adományokat gyűjt a Gyermekrák Alapítvány részére!

Az oldal célja, (facebook) hogy hírt adjon és buzdítson! Kérünk, járulj hozzá az expedíció sikeréhez a saját adományoddal, amit szombat délután Te magad adhatsz át az alapítvány képviselőinek a Lánchídnál!

Sok sikert Viktor!!!

MEGTEKINTÉS

Magyar sikerek Ausztráliából

A Shinkyokushin Harcművész Szövetség és a Victory két válogatott versenyzője Aug. 07.-én Ausztráliában, Sydneyben versenyzett egy meghívásos tornán. A versenyre 8 harcost hívtak meg, kik közül a Victorys Balogh Zsolt és Kovács Sándor is a tatamira léphetett. Kovács Sanyi (VB. induló, EB. 3.) a Litván Lukas Kubiliussal kezdett, s bírói döntéssel maradt alul. Balogh Zsolt (szintén VB. induló, EB. 2.) első körben egy helyi versenyzőt vert magabiztosan, majd a későbbi győztes Roman Nesterenkóval vívott szoros küzdelmet. A 3. helyért egy újabb Ausztrál versenyzővel küzdött, akit legyőzött. Zsolti így 3. lett, valamint a torna legtechnikásabb versenyzőjének választották.

Gratulálunk a Magyar versenyzőknek, s további jó felkészülést kívánunk az Októberi VB.-re!

forrás: www.victorykarate.hu

MEGTEKINTÉS

A 10. Kyokushin Karate világbajnokság sorsolása

A Shinkyokushin világszervezet idén, Október 22.-23.-án rendezi a 10. Nyílt világbajnokságot a Tokyo Metropolitan Gymnasiumban. 129 férfi és 29 női versenyző szerepel a sorsolásokban.
A Magyar csapat tagjai: Balogh Zsolt, Kovács Sándor, Pető Krisztián, Szűcs Gergő és Búzás Gábor tartalék, valamint Körmöndi Lídia, Ábrahám Edit és Szepesi Csenge.

Hajrá Magyarok!!!

Sorsolások:

Férfiak

Nők

MEGTEKINTÉS

Cikk archívum